Szentendrei Péter-Pál Ifjúsági Énekkar
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Megjelent az "Az az asszony Mária" című lemez!

Megjelent az "Az az asszony Mária" című lemez!

admin  2011.12.17. 06:56

A Mária Rádió megjelentette a Péter-Pál Énekkar Az az Asszony Mária című lemezét.

A naiv, népies szövegek mély, megrázó igazságokat tárnak fel, tömören és művészien fogalmazzák meg a keresztény hit legnagyobb titkait, melyekről méltó módon szólni nem is lehet másként, mint ezzel a sajátos gyermeki egyszerűséggel.
Dallamvilágában a középkori egyházi és a magyar népzene ötvözetét teremti meg, de hangszerhasználatában utal napjaink templomi zenéjére is, jelezvén, hogy az elhangzottak ma is ugyanolyan igazak, mint keletkezésük idején.
Fennmaradt régi imádságaink gyönyörű archaikus nyelvezetén átsüt a zsoltárok és himnuszok világa, ez jelzi, hogy népünk lelkében átvette a kereszténységet és annak értékrendjét, gondolkodásmódját anélkül, hogy önmagát meg kellett volna tagadnia. 
Ezek a szövegek ma is épp olyan mélyek, igazak mint több száz évvel ezelőtt voltak, mai világunkból ez a gondolkodásmód, ez a lelkület hiányzik.
Máriáss Péter zenéje nem kíván aktuális zenei divatoknak megfelelni,
mondanivalója több, mint önkifejezés: ezek az imádságok népünket a legkegyetlenebb időkön is átsegítették, hitbeli, érzelmi tartópillérekké váltak.
Fontosak ezek a gondolatok, hiszen egy magyarságát hangsúlyozó, de a kereszténységet és annak értékeit elvető, önmegváltó ideológia tör előre. Sokszor látjuk, hogy szándékosan szembe akarják állítani a kereszténységet a magyarságtudattal.
Népünk a kereszténység felvételével nem elvesztett valamit  hanem kiteljesedett.
A produkcióban olyan neves művészek vesznek részt, mint
Tárnoki Beatrix, népdalénekes, a Téka együttes énekesnője, a népművészet mestere,
Vedres Csaba zongoraművész, egyházzenész, zeneszerző,
V. Gyermán Júlia, hegedűművész,
Szegő Csaba klarinétművész,
Ökrös Csaba népihegedű művész
Fodor Beretalan a népi furulyák avatott mestere
Kobza Vajk, aki  a sajátos hangzású keleti hanszereket szólaltatja meg.
A lemez bevétele teljes egészében a Mária Rádió működését szolgálja.
Megrendelhető:
info@mariaradio.hu
telefonon: 06-1-373-0701

 
Friss

A Mária Rádió megjelentette a Péter-Pál Énekkar "Az az asszony Mária" című lemezét. Az album bevétele teljes egészében a Mária Rádió működését szolgálja. Megrendelhető: info@mariaradio.hu, telefonon: 06-1-373-0701.

Részletek a Hírek rovatban: //peterpaul.gportal.hu/gindex.php?pg=15119960&nid=6106816

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Idő
 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!