A május 28-i hajnal a mesebeli Hencida mellett fekvő, de nagyon is valódi Bonchidán érte a csapatot, ahonnan másnap Wass Albert szülőhelyére, a mezőségi Válaszútra látogattak. Az író egykori háza a benne működő iskola döntése miatt ugyan nem látogatható, de más érdekesség is akad a Kolozsvár melletti apró településen, itt működik ugyanis a Kallós Zoltán Alapítvány a Kallós-kúrián. A látogatóknak volt szerencséje személyesen találkozni a névadó néprajzkutatóval, aki 1992-ben elsősorban azzal a céllal hozta létre a szervezetet, hogy a hazai és külföldi néptánckedvelő fiatalok körében igen nagy népszerűségnek örvendő mezőségi népzene- és néptánctábort támogassa vele. A szervezetből később összetett feladatot végző művelődési és oktatási központ nőtte ki magát, nem beszélve a 2007-ben átadott, csaknem vadonatúj, 70 férőhelyes szórványkollégiumról, amelyben a környékbeli magyar ajkú gyerekek anyanyelvi tanítása-nevelése zajlik. Ma már több mint húsz településről szállítják a diákokat az iskolabuszok, hogy az intézményben napi ötszöri étkezést, szállást, délutáni oktatást, orvosi ellátást, tanszereket és ruházati kellékeket kapjanak. Mivel a kiugróan magas munkanélküliség miatt a szülők nem képesek finanszírozni gyermekeik tanulmányait, a kollégium támogatásokból és pályázatokból igyekszik fenntartani a példaértékű kezdeményezést. Kallós Zoltán ugyanakkor nem hagyott fel a néprajzi gyűjtéssel: kiállításán több száz gyönyörű és értékes népművészeti alkotás és hétköznapi használati tárgy sorakozik.

Ugyanitt a – vallási többségben lévő – református gyülekezet templomában hangzottak el fontos gondolatok. A helyi lelkész szerint a magyarságra nevelés nem a Mezőségben okoz problémát, hiszen ahol a magyarok nyelvi kisebbségben vannak, ott igyekeznek megőrizni az identitásukat – sokkal inkább az anyaországi nemzeti identitás területén szorulnánk segítségre mi, akik határon belül maradtunk. Széken a helyi református lelkész is arról számolt be, hogy bár környezetükben erősödik a román befolyás, az egykor városi rangú, ma már községként működő település magyarjai igyekeznek megtartani a nyelvüket és kultúrájukat.

Érdekes színfoltja volt a másnapnak a szamosújvári látogatás, hiszen az egykori Magyarország területén, a mai Romániában keletről származó örmény közösség alkot itt egy kis szigetet. Bár a helyi vikárius szerint elenyésző számban maradtak itt az egykori örmény nemzetiségű lakosok, Európa legnagyobb római katolikus örmény temploma ma is impozáns látvány a gondosan tervezett város közepén.

Az utazás következő állomása egy rövid korondi kitérő után Csíksomlyó volt, ahol az 1566 óta minden évben Pünkösdkor megrendezett hagyományos zarándoklat és búcsú ezúttal önálló szentendrei különítménnyel gazdagodott. Az énekkar és kísérői felmásztak a déli misére a somlyói nyeregbe, magukkal hozva Szentendre zászlaját és egy országzászlót, amelyet Wittner Mária országgyűlési képviselő látott el a kézjegyével. Este ellátogattak a csíksomlyói Szűzanyához a kegytemplomba, ahol a hét órai szentmise után kezdetét vette az éjszakai virrasztás. Pünkösd vasárnapján Csatószegen, egy apró székely településen tett zenés miseszolgálatot az énekkar – bár szövegeik archaikus népi imádságokon nyugszanak, a zenei részek pedig sokat merítenek a különböző – főleg erdélyi – népzenei motívumokból, a puszta koncertezés helyett a legnagyobb ereje mégiscsak a közös éneklésnek van – derült ki több ízben is az út során.

Talán a legérdekesebb és legtanulságosabb élmény Tür (Tiur) község meglátogatása volt. Kémenes Lóránt helyi plébános szervezésének köszönhetően az énekkar tagjai párosával kaptak szállást egy éjszakára egy-egy helyi családnál. Kiderült: a 679 lelket számláló plébánia híveinek nagy része román nyelven beszél, bár többségük magyar származású, emiatt többen legalább megértik vagy úgy-ahogy beszélik is a magyar szót. A pünkösdhétfői bérmálkozás során a gyulafehérvári püspök hét fiatalnak szolgáltatta ki a szentséget. Csaknem mindegyiküknek magyar neve van, de közülük mindössze ketten beszélik a nyelvet. Kémenes Lóránt elmesélte: a szomszédos Balázsfalván próbálkozott magyar nyelvi oktatással, de az ottani iskolai vezetők villámgyorsan ellehetetlenítették a munkáját. Azért is örült a kórus érkezésének, mert a két nyelven zajló ünnepi szentmisén a dalok szövege a nyelvi ősforrásból, az archaikus imádságok szövegvilágából táplálkozott, s így egy kis időre felidézte a türi hívekben azt, amihez hétköznaponként a plébánián kívül nemigen férnek hozzá – a magyar szót.

Nagy öröm ugyanakkor, hogy a türi templom csaknem vadonatúj, hiszen nemrégiben jelentős egyházi segítséggel és közadakozások révén sikerült felújítani. A munkálatok még mindig nem fejeződtek be, ezért távozásakor az énekkar is otthagyott némi segítő forrást a helyi hívek számára. A történet azonban nem ér itt véget: ha Isten is megsegít, október 23-án viszontlátogatásra kerül sor, amikor a türiek egy csoportja érkezhet majd Szentendrére. Ennek apropóján szeretnénk segélykoncertet szervezni a kint élő szórványmagyarságnak. További részletek a nyáron alakulnak majd ki, de addig is szeretnénk megköszönni az erdélyi körúthoz nyújtott támogatást Szentendre Város Önkormányzatának és Polgármesterének, valamint a Szentendrei Ferences Gimnázium Öregdiákjai Országos Egyesületének. Nem a pénzbeli hozzájárulásuk volt a legfontosabb, hanem az a segítség, amelynek révén új kapcsolatok születhettek, s folytatódhat a közös munka. Bár minden egyes helyzetben akadnak (s akadtak is) nehézségek, céllal működve, elhatározottan lépve megyünk tovább.